AI/Tech 2026. augusztus 12

A Spotify felveszi a kesztyűt az AI-zenészek ellen: megjelölik és kizárják őket az ajánlásokból

Kezdenek tényleg elszaporodni az AI-zenék a streamingszolgáltatónál, ezen a ponton már muszáj valamit tenni.

„Az Spotify-közönsége többször és egyértelműen jelezték felénk, hogy nem örülnek neki, amikor megtalálnak egy zenészprofilt, ami elsőre talán emberinek tűnhet, de nem az, hanem AI által generált. Ezért szeptember közepétől egy új jelölési módszert alkalmazunk AI Persona néven" – írja a streamingóriás friss közleményében, amelyben bejelentik, a jelölésen túlmutató lépést is tesznek: az AI-alapú zenéket is profilokat kizárják az algoritmus ajánlásaiból. Ez azt jelenti, hogy csak akkor értesülünk az adott AI előadó új számairól, ha bekövetjük azt a felületen. 

Hozzáteszik, ez a megjelölés egyben önbevalláson is alapul majd, tehát a regisztráló művészek önmaguk is bejelölhetik, ha transzparensen szeretnék felmutatni, AI-zenét készítenek. Ez a különbség is fel lesz tüntetve, tehát aki nem vallja be magától, annak tartalmait a Spotify fogja megvizsgálni, és ha úgy látják, hogy illik az AI Persona badge, akkor odateszik azt. De ez fordítva is igaz, tehát ha valaki önbevalláson keresztül tünteti fel az AI-t, ezt is jelezni fogja a Spotify.

Egyébként maga a jelölési mód a profilokra vonatkozik, és a streamingfelület lehetőséget arra is, hogy ne fekete-fehér módon legyenek megkülönböztetve a teljesen AI-előadók és azok, akik esetleg használnak AI-eszközöket a zenéjük elkészítése során. Utóbbi esetében rendelkezésre állnak a Credits és SongDNA funkciók, amelyek segítségével pontosabb képet kaphatnak a hallgatók a zene hátteréről.

Továbbiak
A felújított eszközök óvhatják a családi kasszát a memóriakrízis miatt elszálló áraktól.
AI/Tech | 2026. augusztus 26.
A kedden megtartott I/O fejlesztői konferencián jelentették be a változásokat és nem fogták vissza magukat: szerintük az elmúlt 25 év legnagyobb változása érkezik a keresésben.
AI/Tech | 2026. május 20.