Első globális kreatív platformját indítja útjára a FUZETEA. A kampány indulását egyből két új termékkel ünnepli a márka – már kapható a frissítő Lime és Menta, valamint a nyári szezonra kiadott, limitált Meggy és Bodza változatok.
A KBC Csoport és magyarországi leányvállalata, a K&H konkrét ágazatokat jelölt meg, hogy hol és hogyan kell klímabarátabbá tenni például az ingatlanszektort, a közlekedést vagy éppen az agráriumot és az élelmiszer-termelést.
Az LG 21,11 ezer milliárd von forgalmat bonyolított le az idei év első negyedévében, ami éves összevetésben 18,5 százalékos emelkedés, és a vállalat történetének legnagyobb negyedéves árbevételét jelenti.
Kilencedik alkalommal hirdették ki a Randstad Award hazai győzteseit. Ezüst érmes lett a Samsung, saját szektorában különdíjas a Teva, a Coca-Cola, a Microsoft és a Szerencsejáték Zrt, a Telekom pedig Nívó-díjat kapott.
A Paramount májusi műsorában hétfőnként rendszeresen visszatérő vendég lesz Tom Hanks, szerdánként pedig az önfeledt nevetés terepévé válik a csatorna.