A Magyar Marketing Szövetség podcastjének vendégei ezúttal Karczub- Lehoczky Fanni, a MediaMarkt marketingigazgatója és Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója voltak. A beszélgetés középpontjában a digitalizáció, a marketing automatizáció és a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása állt.
A vendégek betekintést engedtek a MediaMarkt marketingtevékenységébe, és abba, miként építi be a vállalat az AI-t ezekbe a tevékenységekbe, továbbá milyen stratégiával dolgoznak a digitalizáció területén, és hogyan formálhatják mindezek az eszközök a jövőbeli kampányokat. Ezen felül az epizódban szó esett a közelgő Digital Marketing Forum eseményről is, amelynek a MediaMarkt fővédnöke is idén. Az év digitális marketing eseményének fókuszában az AI a digitális marketing megoldásai és az AI felhasználása áll.
Fanni részletesen beszélt arról, hogy a MediaMarkt marketing csapata hogyan alkalmaz különböző digitális eszközöket a kampányok során, kiemelve az online és a performance marketing eszközök jelentőségét. Kifejtette, hogy az AI technológiák hogyan segítenek a tartalomgyártásban, például storyboardok készítésében vagy reklámhangok generálásában. Említést tett a központi marketingprojektekben végzett AI-alapú tesztekről, például az AI-generált televíziós reklámokról, valamint arról, hogy a generatív AI-t a csapat különböző kreatív folyamataiban is alkalmazza. Beszélt a médiahasználat fenntarthatóságáról is, amely előadásának egyik fő témája lesz a Digital Forumon.
Szilágyi Gábor ügyvezetői szemszögből világította meg az AI és a digitalizáció vállalati bevezetésének stratégiai aspektusait. Hangsúlyozta, hogy az AI integrációja nemcsak a marketingben, hanem a vállalat teljes működésében egyre meghatározóbb. Kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia nem csupán egy költséghatékonysági eszköz, hanem egyúttal egy új szemléletmódot is megkövetel a vállalatvezetésben. Beszélt arról, hogy az AI bevezetésekor kulcsfontosságú az üzleti tapasztalat és a stratégiai gondolkodás, mert ezek biztosítják, hogy a technológia valódi értéket teremtsen a vállalat számára.
A beszélgetés során szó esett az AI fejlődésének üteméről és hatásáról a marketingkommunikációra. A vendégek kitértek a reklámiparban tapasztalható változásokra, például az AI által generált reklámfilmek megjelenésére, és arra, hogy ezek hogyan formálhatják a fogyasztói percepciót. Megvitatták a mesterséges intelligencia által nyújtott hatékonyságnövekedés és a valóságtól való eltávolodás közötti kényes egyensúly kérdését. Szóba került a vezetők szerepe az AI alkalmazásában, valamint az, hogy a vállalatok milyen kihívásokkal szembesülnek az új technológiák bevezetésekor.
Az adás végén a Digital Marketing Forum 2025 jelentőségét emelték ki a résztvevők, amely az AI és a digitális marketing legújabb trendjeit helyezi fókuszba. A vendégek szerint ez az esemény nemcsak a tudásmegosztásról szól, hanem a szakmai közösség fejlődését és az innováció előmozdítását is jól szolgálja.
További, marketinggel kapcsolatos inspiratív tartalmakért látogass el a Digital Marketing Forum oldalára.
A műsor a BROCASTERZ közreműködésével jött létre. A műsort vezeti: Sándorfy Adrián.
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes podcast