Molnár Áron, Geszti Péter, Oláh Ibolya és Puzsér Róbert is jelen lesz majd a Balatonalmádiban szeptember 11-e és 13-a közt szervezett civil- és zenei életet összekötő fesztválon.
A diákkedvezményeket gyűjtő platform így a Foodora első olyan partnere lett, amely egy teljes közösség számára korlátozás nélkül teszi elérhetővé prémium előfizetését.
Papp-Nyilas Anitával, a Nitro Business operációs vezetőjével arról beszélgettünk, miért a meglévő ügyfélbázis jelenti az egyik legnagyobb kiaknázatlan növekedési lehetőséget és arról, hogyan teremthet valódi értéket az AI.
A GPT-6 Astra bemutatásával Greg Brockman úgy fogalmazott, úgy gondolja, az új modellel végre megvalósították az AGI-t, azaz az artificial general intelligence-t, ami a gép önálló fejlődését és tanulását jelenti.
Hivatalos globális támogatóként csatlakozott a szeptember 11. és 13. között, Budapesten megrendezett Atlétikai Világdöntőhöz a Szentkirályi Magyarország.
Az EY nemzetközi kutatása szerint a mesterséges intelligencia segíthet a vállalatoknak hamarabb észrevenni az ilyen események előjeleit, a cégek többsége azonban még mindig csak kísérletezik a technológiával.