Interjúnkban bemutatkozik a Marketing Diamond Awards pályázója, a kétszeres gyémánt díjas Studio INDA marketingügynökség. Antal Anettet, a vállalkozás tulajdonosát kérdeztük az elmúlt évek szakmai kihívásairól és a jövő trendjeiről.
Az elmúlt évek gazdasági és társadalmi folyamatai jelentős kihívás elé állították a vállalatokat. Hogyan alkalmazkodott a változásokhoz a cégetek és az „ügyfélkörötök”?
Azt hiszem, az egymásba vetett hit volt a kulcs. Nagyon szerencsések vagyunk, mert olyan ügyfeleink vannak, olyan cégvezetőkkel dolgozhatunk együtt, akik maximális bizalmat szavaztak nekünk. Mi pedig hittünk abban, hogy közösen, egymást segítve, mindig megtalálva az adott helyzetben az akkor legjobbnak tűnő megoldást, úgy küzdünk meg a kihívásokkal, hogy az inkább lesz egy eredményes munka és tanulási folyamat, mint a túlélésért vívott harc. Úgy vélem, ha figyelünk a körülményekre, ha felismerjük és észrevesszük a kínálkozó új lehetőségeket, ha merünk valami újat elindítani egy nehéz időszakban is, amikor egyáltalán nincs garancia a sikerre, de szívvel-lélekkel ott vagyunk a cél irányában, akkor nincs lehetetlen. Tulajdonképpen a jelenlegi helyzetben, a mostban is elég sok a bizonytalanság, de mi inkább figyelünk, alkalmazkodunk, ötletelünk és megvalósítunk ahelyett, hogy stagnálnánk és várnánk, hogy majd mi történik körülöttünk. Szerencsére ezt teszik az ügyfeleink is.
Mi a legnagyobb marketinges és üzleti kihívás, amivel szembesülnötök kellett?
Talán a pandémia alatt megélt bizonytalanság állított minket igazán nagy feladat elé. Éppen az előtt kezdtünk együttműködni több olyan ügyféllel is, aki akkor indította a vállalkozását és egy új szolgáltatást, vagy terméket bevezetni mindig nagyon koncentrált és nehéz feladat, de ha ez még társul a megbízó megtorpanásával is (ami tökéletesen érthető volt abban a helyzetben), akkor a mi dolgunk olyan megoldásokat javasolni, ami visszaadja a kezdeti lendületet. Az a tapasztalatom, hogy sokszor egy kilátástalannak tűnő helyzet hozza a legjobb ötleteket, és ez így volt a Covid idején is. Arra használtuk fel a lockdown-t, hogy dolgozzunk, fejlesszünk, tanuljunk, befejezzük azokat a folyamatokat amikre a napi munkamenet mellett kevés idő jutott. Az ügyfeleinknek weboldalakat készítettünk, még intenzívebbé tettük az online kommunikációt, tartalmakat gyártottunk, közösséget építettünk egyedi ötletekkel és megoldásokkal. Kihívás volt, de egyben az egyik legtermékenyebb időszakunk is.
Melyik az a marketingmegoldásotok, amire a legbüszkébbek vagytok az elmúlt időszakban?
Nem tudnék egyet kiemelni, mert mindegyik egyedi és más és mindegyikre büszkék vagyunk valami miatt. Dolgozunk többek között éttermeknek, szálláshelyeknek, fémipari nagyvállalatnak, szállítmányozó cégnek, borászatnak, bútoráruháznak. Minden feladat más, minden vállalkozásnak megvan a maga személyisége, amit mi igyekszünk megtalálni és azt erősíteni. Nem hiszünk a tankönyvi megoldásokban, mi az egyediséget és a minőséget tűztük ki célul. Éppen ezért olyan marketing megoldásokat alkalmazunk, amelyek hosszútávon és egymásra épülve működnek. Nem ragadunk ki csak egyetlen fejlesztendő területet, hanem komplexen gondolkodunk és teszünk javaslatokat. Kívülről, de nem külső szemlélőként veszünk részt a közös munkában, hanem minden ügyfelünk vállalkozását egy kicsit a magunkénak is érezzük és úgy is gondozzuk. Talán erre a szemléletre és az ebből fakadó eredményekre vagyunk a legbüszkébbek.
Milyen marketing trendeket láttok a jövőben?
Sokat és nagyot alakultak a kommunikációs megoldások az utóbbi években. A tartalomfogyasztási szokások is folyamatosan változnak. Ami tegnap még működött, ma már nem biztos, hogy fog. A hatalmas reklámzajban nehéz kitűnni, mi abban hiszünk, hogy ezt csak őszinteséggel, egyediséggel, bátorsággal, igényességgel lehet elérni, a célközönség igényeihez való folyamatos alkalmazkodással. Tapasztalataink szerint a „történetmesélés”, az edukációs tartalmak, a szórakoztatás és a személyes élményátadás az, ami hatással van az emberekre. A mi feladatunk megtalálni ezek olyan együttesét, amely a marketing megoldások és kreatív ötletek alkalmazásával segíti az ügyfél vállalkozásának fejlődését. A platformok tekintetében szintén nagyon széles a skála, ezért igyekszünk optimalizálni azokat, mind online, mind offline területen, hogy az ügyfeleink ott mutassák meg magukat, ahol az nekik a leghasznosabb.
Mit jelent számotokra a Marketing-gyémánt elismerés?
Mi először pályáztuk meg ezt az elismerést és bár kicsit bizonytalanok voltunk, hogy van-e keresnivalónk kis ügynökségként a nagyok között, az eredményt látva hatalmas önbizalmat és új lendületet adott ez a kétszeres marketing gyémántdíj. Büszkék vagyunk rá, hogy a munkánkat neves szakemberek bírálták el, és méltónak tartották a díjra mindkét bemutatott projektünket. Ez az elismerés azonban egyáltalán nem tesz minket kényelmessé, sőt, számunkra nem azt jelenti, hogy mindent jól csinálunk, hanem azt, hogy még jobban kell csinálni. Ennek az országos elismerésnek számunkra súlya van, ha már méltók voltunk rá, méltónak is kell maradni.
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes cikk