A júliusban bejelentett KATA-törvény után hirtelen nagyon sok tennivalója lett Sárospataki Albertnek és a Billingo csapatának: szoftverfejlesztésbe kezdtek, hogy segítsék a katások százezreit és az újdonsült átalányadózókat.
Maradt időd bármi másra a Billingo vezérigazgatójaként?
Igen, persze. Minden nap ötkor kelek, amit egyből követ az edzés, meditálás, olvasás, az alatt a 30-40 perc alatt pedig, míg kocsival vagy kerékpárral beérek az irodába, hangoskönyvet hallgatok.
Milyen jellegű olvasmányokat választasz?
Olyanokat, amelyek képesek elősegíteni, hogy pozitív hatást gyakoroljak a környezetemre: életmóddal, spiritualitással, pszichológiával, önismerettel, üzlettel és vállalkozással kapcsolatos könyveket. Ezek nem csak abban segítettek engem, hogy megtanuljam a leghatékonyabb szervezetépítési struktúrákat, üzleti logikákat, de abban is, hogy lebontsam a saját korlátaimat, vagy magasan tudjam tartani az energiámat és a figyelmemet egész nap. Az egyik ilyen eszköz a figyelem fenntartására az volt például, hogy megtanultam helyesen lélegezni. Számomra hihetetlen volt a felismerés, hogy mennyire alulértékeljük magát a légzést, amit a Lélegzet című könyvből tudtam nagyon jól elsajátítani. Az írója, James Nestor elmagyarázza, milyen az, ha jól lélegzünk, ugyanis a helyes légzés meglepően jól hozzájárul ahhoz, hogy még a nap végén is erőnk birtokában legyünk. Ez is része a professzionalitásnak, mivel csak akkor jut időnk mindenre, ha helyesen gazdálkodunk az energiáinkkal. Két gyermek és a vállalkozás mellett ez alapvető kell legyen.
Az óriási kínálatból hogyan szűröd ki a neked valót?
A környezetemben sokan olvasnak, gyakran ajánlunk egymásnak figyelemre érdemes munkákat. Időnként könyvesboltba megyek, vagy végignézem a kínálatot a neten, s van olyan, hogy 20-25 könyvet is rendelek egyszerre. Persze, nem olvasom el mindet azonnal, némelyik akár egy-két évig is várakozhat, de előbb-utóbb sor kerül mindegyikre. Átlagban hetente egy könyvet olvasok és egy könyvet hallgatok meg. Ezek a szokásaim az elmúlt 2-3 évben alakultak ki, nagyjából akkor, amikor megismertem a Hajnali 5 óra Klubot, Robin Sharma művét.
Ezek szerint egy olvasmányélmény eredménye a korai kelés.
Igen, megfogott ennek az írásnak a lelkülete. Azt mutatja meg egy könnyen követhető történetszálon keresztül, miként segíthet megváltoztatni az életedet az ötórai kelés és az akkor végzett reggeli rutin. Egy másik, szintén remek könyv az Atomi szokások. James Clear szintén az életmód átalakítást célozza meg a szokásainkon, beidegződéseinken keresztül. Arról beszél, hogy tudatosan változtassunk 1%-okat napi szinten annak érdekében, hogy a sok apró „reform” egymást hatványára emelve tegye jobbá a mindennapjainkat, sikeresebbé a vállalkozásunkat.
Azoknak, akik szeretnének kedvet kapni az ilyen típusú könyvekhez, elindulni ezen az úton, fontos az életük lényegi átalakítása és a siker, jó szívvel ajánlom Dale Carnegie klasszikus alapműveit, a Hogyan fejezzük be az aggódást és kezdjünk el élnit, illetve a Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket is.
A korai kelést nehezen tudom elképzelni, de adhatnál néhány atomi tippet…
Lehet, hogy csak te címkézed fel magad későn kelőnek. Úgy tapasztalom, minden dolog fejben dől el. Én például szükségét éreztem, hogy változtassak a telefonhoz kapcsolódó szokásaimon, ezért fókuszidőszakokat állítok be és azóta lényegesen kevesebbet nézek rá. Az étkezésnél pedig arra figyelek, hogy csak a legminimálisabb cukrot egyem, de lehetőleg semennyit, hogy az energiaszintem véletlenül se csökkenjen. Illetve célul tűztem ki, hogy naponta minimum húsz percet olvassak.
A veled készült interjúkból kiderül, hogy már egészen fiatalon, 17 évesen vállalkoztál. Milyen olvasmányokat ajánlanál mai fejjel a 17 éves Sárospataki Albertnek?
A fiatal énemnek kezdőként egy viszonylag régi klasszikust, mely elmagyarázza azokat az alaptételeket, melyek ismeretével és követésével sok hibát elkerülhetsz az életedben: Napoleon Hill művétől, A Siker törvénye 4 kötetétől egy egész életre való megalapozó tudást és szemléletet kapsz.
Kiss Lola Virág kutatóbiológusként dolgozott, mikor létrehozta a saját divatmárkáját, a Lola’s art-ot. A munka és a vállalkozásod mellett mennyi időd marad az olvasásra?
Sajnos nem sok. Jelenleg a Róka zoknija és a Nyuszi álmos korszakát élem. Másfél éve GYED-en vagyok a kisfiammal. Emellett éppen új műhelybe költözünk, ahol végre kényelmesen el tudjuk végezni a márkámmal kapcsolatos teendőket. Két 8 órás alkalmazottat foglalkoztatok, de még így is állandó időhiánnyal küzdök. A részfeladatokat nem szeretem kiszervezni, minden munkafolyamatot mi hárman csinálunk, így tudjuk garantálni a legjobb minőséget.
Az előbb említett történetek egyébként a Tölgyerdő meséiben szerepelnek. Ez egy remek kihajthatós könyvsorozat, mely a rövid, rímes soraival a legkisebbeket szólítja meg (Julia Donaldson és Axel Scheffler műve, szerk.), de szórakoztató lehet a felnőtteknek is. A másik kedves olvasmányunk Tóth Krisztina verseskötete: a Kígyóuborka. A versei kicsit még talán hosszúak, de a kisfiam már megjegyezte, melyik oldalnál minek kell elhangoznia, és ragaszkodik a leírt sorokhoz. Rögtönzésnek nincs helye. A kevésbé elfoglalt időkben egyébként rengeteg könyvet olvastunk, így tetemes házikönyvtárral rendelkezünk. A fiamnak nem csak a gyermek, de a többi könyvhöz is hozzáférése van, így lehet, hogy néha a legtöbb figyelmet mind közül olyan világirodalmi alkotások kapják, mint például a Feljegyzések az egérlyukból. Mióta megtalálta ezt a Dosztojevszkij-regényt, ragaszkodik hozzá és nem engedi ki a kezei közül, bár természetesen olvasni még nem olvassa.
Mostanában ritkábban jutok felnőtt irodalomhoz, de ennek az időszaknak is van emlékezetes felnőtt olvasmánya: Cixin Liu A háromtest-probléma című trilógiája.
A témáról bővebben a Tovább gombra kattintva olvashatsz!
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes cikk