A Make an Impact on Tomorrow (MIT), azaz Tegyünk együtt a holnapért elnevezésű kezdeményezés keretében a Henkel alkalmazottainak társadalmi elkötelezettségét támogatja.
Húsz éves a Szerencsejáték Zrt. Karitatív sorsjegyértékesítési hálózata, amelynek köszönhetően a vállalat hosszú ideje élen jár a fogyatékossággal élő, illetve megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásában.
A fiatal magyar munkavállalók jelentős része, 30 százaléka a koronavírus-járvány második felétől kezdve ismét azt fontolgatja, hogy külföldön vállalna munkát - derül ki a K&H ifjúsági index friss felméréséből.
A Magyar Vöröskereszt december első két hétvégéjén, december 1-3., valamint 8-10. között az ország összes Auchan áruházában várja a nélkülözőknek szánt adományokat reggel 10-től 18 óráig a gyűjtőpontokon.
A Magyar Paralimpiai Csapata felkészülését a K&H mozdulj! paralimpiai ösztöndíjprogram is segíti. Egy boccia játékos, egy kerekesszékes vívó és egy segítő szakember odaadó munkáját támogatja fejenként egymillióval a pénzintézet.
Egymás megértését, az odafigyelés fontosságát, a szeretet és az empátia jelentőségét hangosítja ki a Telekom idei karácsonyi kampánya, melynek központi eleme egy nemzetközi alkotói koprodukcióban elkészült reklámfilm.