Többszörösen ismerték el az idei StarStore - Év kereskedője versenyen a SPAR-t, valamint saját márkás innovatív termékei és fenntarthatósági törekvései is számos díjat nyertek.
Október elején az Alza.hu megnyitotta új kereskedelmi egységét Magyarországon. Az AlzaShop egy vadonatúj szolgáltatást is kínál: itt van az első AlzaDrive Magyarországon.
A „DIEGO 30 éve” kampány keretén belül a cég az óvodások és pedagógusaik arcára szeretne mosolyt csalni, ezért gyermekrajzpályázatot írt ki, amelynek nyerteseit összesen 9 millió forint összértékű ajándékokkal lepik meg.
Barna Péter, a Magyar Telekom szegmenskommunikációs vezetője végzett az élen az idén első alkalommal összeállított Signature 40 rangsorban Salem Dániel és Bölöni Olga előtt.
Második alkalommal szervezte meg a Magyar PR Szövetség, az ICCO által meghirdetett globális PR verseny előselejtezőjét. A legjobbnak a Positive Adamsky csapata bizonyult.
A K&H, amely hűsítő ligetek programjával óvodás és iskolás gyerekek számára biztosítja a természet közelségét, összegyűjtötte, milyen előnyökkel jár, ha fákat telepítünk közvetlen környezetünkbe.
Az LG szakértői a vállalat októberi, az e-hulladék megfelelő kezelésének fontosságát kiemelő kampánya keretében árulnak el néhány hasznos karbantartási tippet.
Innovációk a formafaktor, a hibrid munkavégzési technológia és a metaverzum területén – ezeket az újdonságokat mutatta be a Lenovo az évente megrendezett Tech World ’22 technológiai eseményen.