Az „Ezer okunk van" kampányban a könyvesbolt-lánc azzal érvel humoros filmekben a könyv mellett, hogy azt sokkal könnyebb becsomagolni, hazavinni, elrejteni, mint például egy basszusgitárt.
A számok alapján az összes bevétel éves szinten 7,4%-kal nőtt, az EBIDTA AL 6,6%-kal volt magasabb, mint tavaly harmadik negyedévben, a csoport bruttó fedezete pedig 6,0%-kal javult éves szinten.
A rosszul megválasztott üzenetek csökkenthetik a konverziót és feleslegesen terhelhetik a marketingbüdzsét. A Rakuten Viber öt gyakori hibát és azok lehetséges megoldásait mutatja be.
Az együttműködésnek köszönhetően a Bajnokok Ligája legizgalmasabb pillanatai, exkluzív videós tartalmai és a mérkőzésekhez kapcsolódó szerkesztőségi anyagok a Nemzeti Sport felületein is megjelennek.
A Spotlight, a Sponsored Products (Szponzorált termékek) és a megújult Ads Manager (Hirdetéskezelő) révén a márkák és a kereskedők még hatékonyabban érhetik el a vásárlókat a legfontosabb pillanatokban.
Az új szabályozás több reklámeszköz elhelyezését meghatározott övezetekhez köti, így az OOH-hirdetések elsősorban gazdasági, kereskedelmi, bevásárlóközponti és sportterületeken maradhatnak csak.